Oktatás

A csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola honlapja

Web: www.zscicov.edupage.org

Községünk iskola története:

A helyi római katolikus iskolát 1750-ben építették döngölt agyagból, melyet 1844-ben gróf Zichy István égetett ki téglából, nádtetővel újjáépíttetett. Egy tornaterem és a kántortanító lakása volt benne. A többször alakított épületben 1899-ben fiúiskolát rendeztek be, 1970 után pedig lebontották s helyén kultúrházat építettek.

A Nepomuki Szt. János nevét viselő kolostoriskola és gyermekgondozó történelmi épületét lányok számára építette 1899-ben Kálnoky Adél. Kedves nővérek tanítottak itt, a növendékek között néhány református vallású lány is volt. 

1948 után óvodát helyeztek el itt. Földszintes, téglalap alakú épület kilenctengelyes homlokzattal. Oromzatán emléktábla tudatja az iskola felépítésének és felszentelésének dátumát: 1890. augusztus 17.

A 20. század 70-es éveiben végzett átalakítások során az épületet megfosztották szinte mindenépítészeti díszítményétől os hozzáépítéssel kibővétették.

AA templom melletti református iskolát még 1650 előtt alapították, de 1673-ban megszüntették. Az új templom mellett 1784-ben létesítettek iskolát. 1929-ben új, kéttantermes iskolát építettek a 8 évfolyám számára, amely a letünőben levő szecesszió jegyeit hordozta. 1976-ig folyt itt a tanítás és ma is a református egyház tulajdonában van.